Vörös szőlő a Flavin 7-ben

A vörös szőlő elsődleges szőlőcukor forrás, mely energiát jelent, ugyanakkor erős antioxidáns hatásokkal is bír.

Vörös szőlő

Bár a Földközi-tenger országaiban sokkalta zsírosabban táplálkoznak az emberek, mint például Közép-Európában, mégis alacsonyabb a szív- illetve érrendszeri betegségben szenvedők aránya. Ennek egyik oka a szőlő fogyasztásában keresendő, ugyanis délen több szőlőt fogyasztanak, mint északon.

A tényleges magyarázat azonban a szőlő, kiváltképpen a sötét színű szőlők, így a vörös és a fekete szőlő hatóanyagaiban keresendő. A vörös szőlőben nagyon sok bioaktív hatóanyag található, mindemellett festékanyagok és csersavak nagyszerű kombinációja, melyek hatékonyan védenek főként a daganatos betegségek, az infarktus és az érelmeszesedés ellen.

Vörös szőlőA szőlőben kevés a fehérje és a zsír, ugyanakkor magas a szőlőcukor formájában előforduló szénhidrát, a tiszta glükóz, ami igen fontos az agyműködés számára. A vörös szőlő magas cukortartalma folytán igen nagy az energiatartalma, hiszen 100 gramm vörös szőlő 68 kilókalóriát tartalmaz, ami csaknem a legmagasabb a gyümölcsök között. Ezen tulajdonsága okán vált kihagyhatatlan kiegészítője a Flavin 7 gyümölcslé kivonatokban lévő bogyós erdei gyümölcsöknek, melyek ezen tulajdonsággal nem rendelkeznek.

A vörös szőlőben emellett van még ballasztanyag, kevés C-vitamin, a B-vitaminok teljes skálája, kálium és számtalan antioxidatív másodlagos növényi anyag.

Gyógyulás Flavin7 italokkal
A flavonoidok jótékony hatásai a szervezetre. Gyógyulás Flavin7 italokkal.
Termék Rendelés
Kattintson ide, ha döntött már a minőségi Táplálékkiegészítők mellett, és rendelne.

A vörös szőlő egészségtani jelentősége

Az édes szőlő magas szőlőcukor-tartalmának okán, gyorsan hasznosítható energiát ad a szervezetünknek, segíti a vitaminok, nyomelemek és ásványi anyagok tökéletes beépülését a sejtekbe. A Flavin 7 fogyasztásán keresztül bevitt vörös szőlő a többi gyümölccsel összhatásban, ideális a kimerültség ellen, a gyakori fáradsággal küszködőknél, ha kimerültnek érezzük magunkat.

Vörös szőlőA vörös szőlő a kimerültség, a stressz hatások illetve a gyenge koncentrációs képességek ellenszere is egyben. A vörös szőlőben lévő ballasztanyagok a bélrendszerben megduzzadnak, ezzel serkenti a bélműködést. A vörös szőlőben lévő pektinnek van még egy további kedvező tulajdonsága is, mégpedig, hogy képes magával ragadni a vérben előforduló koleszterinfelesleget, így az érelmeszesedést gátolja.

A szőlő vitamintartalma nem igazán jelentős, de nem is emiatt került bele a Flavin 7 italokba, hanem korábban felsorolt pozitív tulajdonságai, legfőképpen energia átadó hatásai okán. A szőlőben egy fajta anyag fordul elő nagyobb mennyiségben, mégpedig a kálium.

A vörös szőlő a gyümölcssavakkal együtt gondoskodik a szervezetünk megfelelő vízháztartásáról, illetve fontos szerepet játszik a sav-bázis egyensúly fenntartásában. A vörös szőlő további erénye, hogy a vér húgysavértéket is jelentős mértékben csökkenti.
A szőlőben előforduló polifenolok védik a szervezetet a szabadgyökök sejtpusztító hatásaitól, illetve a rákkeltő sejtekkel szemben is segítik a védekezésben.

Vissza a Tetejére Megnézem az Árakat

2009 - 2017 © Minden jog fenntartva » Az oldalon lévő szövegek, képek és más tartalmak másolása jogi következményekkel jár.